Beköszönt a hűvösebb idő, ilyenkor már az ünnepeken is elgondolkodunk. A karácsony varázsa nálam azzal kezdődik, hogy felkészítem a lelkem és az otthonunkat is karácsonyra.
Mióta a horgolás a hobbim, azóta ez előbb elkezdődik, mert a horgolt diszekhez, horgolt kis ajándékokhoz idő kell. Sokkal emlékezetesebb, örömtelibb az ünnep, amikor nem csak ajándékot veszünk másoknak, hanem egy kis kézzel készült apróságot is adunk.
Horgolt karácsonyi díszekkel meghitté, ünnepivé tudjuk varázsolni az otthonunkat, a munkahelyünket, az ajándékokat, és az ünnepi asztalt is. A karácsonyfa pedig egyedi válik a saját magunk által készített díszektől.
Most egy horgolt hópehely horgolását mutatom meg videón is, ami egy rajzos minta alapján készült. Kezdő horgolók általában nem tudnak rajzos mintát értelmezni, rajz alapján horgolni, pedig ha megismerjük, hogy hogyan kell értelmezni, akkor sokkal egyszerűbb, mint a szöveges minta.
Készítettem ezért egy videót, ahol elmagyarázom a jeleket, megmutatom hogyan kell rajz alapján horgolni, mind ezt egy komplikáltnak tűnő hópelyhen keresztül (ami egyáltalán nem olyan nehéz, mint amilyennek gondolhatjátok), lépésről-lépésre, így a kezdők is bátran nekiállhatnak. Sikerülni fog.
Láthatjátok itt a rajzot is, szükség esetén a képet le lehet menteni, és ki is nyomtatható.
Aki szeretne mást is horgolni minta alapján, itt van egy csillag minta is:
Az elkészült hópelyheket, csillagokat a mintáimból készült horgolásokat örömmel veszem, ha bemutatod a Facebook csoportomban is.
Amennyiben még nem ismered a horgolás alap lépéseit, a Youtube csatornámon magyarul azokat is bemutatom:
Kellemes horgolást kívánok!
A képek és a minta leírások Evagurumi1 tulajdona. A képeket és a közzétett mintákat szerzői jog védi. A mintákat kimásolva megosztani tilos. A honlapról leszedett képeket, a minta leírásokat külön nyilvánosan megosztani nem lehet, de a minta elérhetőségének a linkje és a honlap nyilvánosan megosztható.
Nagy divat és igen hasznos ajándék újszülötteknek a polip. A kis csápok, amit a kezükbe vesznek, a köldökzsinórra emlékeztetik őket, így megnyugtatja a kicsiket. Horgoló körökben sok tévhit kering a polip, a KORIP kifejezésekkel kapcsolatban. Ezeket a fogalmakat igyekszem most tisztába tenni.
Medúza: horgolt képe sokszor hasonlít a polipra, de van rajta egy kis "gallér" a csápok helyett sokszor a csápoknál vékonyabb horgolt szálak vannak.
Polip: kicsit hosszúkás fej, 8 csápja van. Lásd felső fotó.
KORE KORIP: koraszülötteknek, akiknek néha csak 500 gr a súlyuk, készül szigorú szabályok alapján mint fonal, töltőanyag, csápok maximális hossza. A koraszülötteknek készült minta jogvédett, így a belőle készült KORIP-okat tilos árusítani. KORE KORIP minta itt: https://www.facebook.com/groups/koraruhagyujtes/
KORIP: Egyik nagyon fontos feltétel, amit fontos kiemelni, a csápok hossza nem lehet több, mint 6 cm. Csak mercerizált pamut fonalból készülhet. Tilos a biztonsági szem használata, a szeme csak hímzett lehet. Ezeket a szabályokat szerintem érdemes követni a nem koraszülötteknek szánt polipoknál, medúzáknál is, nehogy a pici baba nyaka köré tekeredjen. További információ a videóban:
Több cikk is megjelent egy dán tanulmány alapján, amely szerint a koraszülött babákra nagyon jó hatással vannak a polipok. Egészen elképesztő jelenség, hogy azok a koraszülött babák, akik kis horgolt polipokat ölelgethetnek, nagyobb biztonságban érzik magukat, és gyorsabban fejlődnek, mint polip nélküli társaik. Az ötlet Dániából ered, ott fedezték fel a kutatók azt az összefüggést, hogy ha az inkubátorban a koraszülött babák magukhoz ölelhették a horgolt polipokat, akkor egyenletesebben vert a szívük, könnyebben lélegeztek, és a vérükben is emelkedett az oxigénszint. Ráadásul a polipot ölelgető babák közül kevesebbnek volt szüksége intubálásra is
A mintákat szerzői jog védi, akkor is ha ingyenes. A mintát másolni, sokszorosítani tilos. A blogon megjelent minta linkje https://evagurumi1.blog.hu/9999/12/31/horgolt_polip_kore_korip_meduza, a videók megoszthatóak. A mintáimból készült horgolt figurák fotóját, ha megosztod, akkor kérlek, hogy írd oda, hogy Evagurumi1 mintájából készült. Ezzel segíted a többi horgolót, hogy rátaláljon a mintára, engem pedig reklámozol az ingyen közzétett mintáért és a videókért. Köszönöm. :)
Ennek a gyönyörű baba szemének a hímezését mutatom most be videón. Az egész úgy indult, hogy az Instagramon nyertem 3 mintát TANATIcrochetjátékában. Én a Waldorf alapbaba leírását és Hello Kitty ruhácskát választottam, meg egy szundiállatkát. Azután jött az ihlet, hogy hímezett szemet készítek a babának, és ha már hímezem, akkor videót is készítek. Így született meg a baba és a videó, remélem sokan bátran nekiálltok, mert meglátjátok, "pár öltés" és már készen is van a szem. Az én véleményem, aki horgolni meg tudott tanulni, az ezt is el tudja sajátítani (horgolni megtanulni bonyolultabb szerintem).
Ez a baba lett most kedvenc, 34 cm magas, 2,5 horgolótűvel készült, Kartopu Amigurumi fonalból horgoltam a testet, a bugyi és top az Yarn Art Jeans, a rózsaszín ruha és sapka Himalaya Perlina (rózsaszín) és Yarn Art Jeans (fehér) fonalból horgoltam.
Ennek a babának a feje kicsit hosszúkás, nem klasszikus gömb alakú. Megmutatom a babát még haj nélkül is, így jobban látszanak az arányok, hogy a szem és a fej hol helyezkednek el az egész fejhez viszonyítva.
Pár tanács, ha nekiállsz hímezni: Ez egy elég nagy baba, így Catania típusú pamut fonallal hímeztem a szemeket. A baba feje 66 szemig van szaporítva, 36 sor, 21 szem az utolsó sora. Az orr felülről a 25. sorban készült buborék szem, a szem fekete része 22. és 24. sor. Amennyiben Catania típusú fonalból horgolod a babát és kisebb a baba feje, akkor vékonyabb fonallal ajánlom a hímezést (pl. 6 ágú himzőfonalból 3 szál vagy a képen látható fonal.
Az én babám fejének a méretéhez egy fotó, ahol tudtok viszonyítani:
Még pár fotó a babáról, tényleg több stílus is jól áll neki, kinek melyik tetszik.
A mintákat szerzői jog védi, akkor is ha ingyenes. A mintát másolni, sokszorosítani tilos. A blogon megjelent minta linkje https://evagurumi1.blog.hu a videók megoszthatóak. A mintáimból készült horgolt figurák fotóját, ha megosztod, akkor kérlek, hogy írd oda, hogy Evagurumi1 mintájából készült. Ezzel segíted a többi horgolót, hogy rátaláljon a mintára, engem pedig reklámozol az ingyen közzétett mintáért és a videókért. Köszönöm. :)
A többi horgolásomat, elérhetőségemet itt találod:
A mintát szerzői jogok védik. Ez a minta Evagurumi1 (Felker Éva) mintája. A mintát megosztani, másolni, kereskedelmi forgalomba hozni nem lehet. Az evagurumi1 blogra mutató link bárhol megosztható: https://evagurumi1.blog.hu/9999/12/31/turkiz_kutya
Amennyiben még nem horgoltál amigurumit, magyar nyelvű oktató videón bemutatom az amigurumi gömb horgolását, a minta felépítését, így könnyedén elsajátithatod te is: Kezdő oktató videó magyarul
A mintákat szerzői jog védi, akkor is ha ingyenes. A mintát másolni, sokszorosítani tilos. A blogon megjelent minta linkje https://evagurumi1.blog.hu a videók megoszthatóak. A mintáimból készült horgolt figurák fotóját, ha megosztod, akkor kérlek, hogy írd oda, hogy Evagurumi1 mintájából készült. Ezzel segíted a többi horgolót, hogy rátaláljon a mintára, engem pedig reklámozol az ingyen közzétett mintáért és a videókért. Köszönöm. :)