Horgolt babák, állatok horgolási mintája

Evagurumi1_Felker Éva Amigurumi horgolt játék

Evagurumi1_Felker Éva Amigurumi horgolt játék


Horgolt amigurumi angyal

Amigurumi angyal, ingyenes minta, videósorozat a készítéséről kezdőknek is.

2018. november 20. - Evagurumi1

1_20181028_172833--jook.jpg

Összeállt pár "Horgoló angyal", köztük én is, akik október 17-től, szerdánként, 10 héten át, egy-egy horgolt ötletet hoznak Nektek karácsonyra, amelyet itt a blogon és a Facebook oldalon is megosztok, így többféle stílus közül találhatjátok meg a Nektek legjobban tetszőt.

Az angyalok mindig kedvesek voltak a szívemhez, talán az egyik oka az, hogy gyerekkorunkban azt mondták nekünk, hogy karácsonykor eljönnek az angyalok és ők hozzák az ajándékokat is.
Nálam minden évben kerül újabb angyalka díszt a fára, az akkori trendnek, divatnak megfelelően, mindegyik másmilyen. Én magam, már 40 évvel ezelőtt is készítettem angyalkákat a karácsonyfára, akkor még filcből, papírból.
Amikor összeálltunk mi, a #horgoloangyalok, hogy hozzunk Nektek valamilyen karácsonyi mintát, mi más juthatott volna eszembe, mint egy horgolt angyal. Csipkés horgolt angyal, nagyon sok, szebbnél szebb van, én most egy amigurumi stílusú angyalkát hoztam nektek.
Ez az angyalka többféle módon felhasználható, lehet dísz a karácsonyfán, tehetjük a karácsonyi asztalra, az adventi koszorúra, lehet ajtódísz, de akár egy számunkra kedves személy ajándékát is díszítheti. Adhatjuk ajándékba is magát az angyalkát, hiszen egy kézzel készült ajándékkal méltón kifejezhetjük a szeretetünket.
Több színben, többféle változatban is elkészítettem, hiszen maga a forma, a minta adott, utána mindenki saját ötlete szerint alkothatja meg a saját angyalkáját.

Horgolt amigurumi angyalka - karácsonyi dísz

  • karácsonyfára
  • karácsonyi ajtódísznek
  • adventi koszorúra
  • Karácsonyi asztaldísznek

Az angyal kb. 10-12 cm magas.

Az angyalka elkészítéséhez videósorozatot is készítettem, hogy az egészen kezdők is meg tudják horgolni az angyalkát.

Lejátszási lista a videókhoz: https://www.youtube.com/watch?v=kSH63frPDZk&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch

Angyal bemutató videó: https://www.youtube.com/watch?v=iRKru_1fUVo&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=2

  1. Angyal fej horgolás eleje https://www.youtube.com/watch?v=iRKru_1fUVo&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=2
  2. Angyal fej folytatása, test horgolás https://www.youtube.com/watch?v=J9QH1i7mcME&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=3
  3. Angyal keze https://www.youtube.com/watch?v=StPSOySglJM&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=4
  4. Angyal szárny 1/2 https://www.youtube.com/watch?v=9MKmvklQbSk&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=5
  5. Angyal szárny 2/2 https://www.youtube.com/watch?v=6fBZyx6scAI&index=6&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch
  6. Angyal összevarrása, ráköltés ruha szegélyhez https://www.youtube.com/watch?v=FE0YcPSm3sg&index=7&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch
  7. Angyal gallér horgolása, szárny felvarrása https://www.youtube.com/watch?v=p_aJUimYPn8&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=8
  8. Angyal haj készítése ½ https://www.youtube.com/watch?v=4D_jXRdRuIM&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=9
  9. Angyal haj befejezése, szem hímezése https://www.youtube.com/watch?v=7aZ_Ef_7bXs&index=10&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch

 

 angyal_4_kf.jpg

 

A szükséges anyagok:

  • fejhez testszínű vagy halvány rózsaszín fonal
  • fekete fonal a szem hímezéséhez
  • töltőanyag a fejhez testhez
  • az angyalka hajához tetszőleges fonal (nálam):
    • Alize Softy (fehér),
    • Baby Smiles Lenja Soft (rózsaszín)
    • Puppengarn Mohair-Locke 451
    • vagy a ruha színével megegyező fonalból fonva, tekerve
  • horgolótű, varráshoz tű, gombostű, olló

 angyal_1_kf.jpg  3_20181028_171250--kf.jpg

6--kf.jpg            

Az általam használt fonal Kartopu Organica volt, az arany színű Phildar Phil Cotton 3 , 2,5 horgolótűvel, de használható Catania vagy bármilyen más, maradék fonal is. A ruha színéből 5 dkg fonal elég.                                              

                Jelölések:                          

                X - rövidpálca, single crochet                    

                O- láncszem, chain, ch                  

                ERP- egy ráhajtásos pálca, double crochet                          

                3 ERP egyszerre, egy szembe, cluster                    

                K- kúszószem, slip stitch (sl st)                  

                A -fogyasztás, decrease               

                V - szaporítás, increase                

                (...)- összes szem száma a sorban, total number stitches               

                (*) - a szám jelöli, hogy hányszor ismételjük, number of repetitions                       

A mintát spirálban, folyamatosan horgoljuk. ha ettől eltérünk, akkor jelzem.                                    
   Fej/Head/Kopf  

1. Fej horgolása 1.

https://www.youtube.com/watch?v=iRKru_1fUVo&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=2

1. sor magic ring (6)
2. sor V*6 (12)
3. sor (1X, V) *6 (18)
4. sor (2x, V )*6 (24)
5. sor (3X, V) *6 (30)
6. sor (4X, V) *6 (36)
7-12. sor 36X (36)
13. sor (4X, A) *6 (30)
14. sor (3X, A) *6 (24)
15. sor (2X, A) *6 (18)
16. sor (1X, A) *6 (12) a fejet itt már kitömjük
17. sor A*6 (6)

 Hagyjunk fonalat a fej felvarrásához.                                    

Test/Body/Körper   

2. Test horgolása  8:20- perctől 

https://www.youtube.com/watch?v=J9QH1i7mcME&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=3

1. sor 18 lánc (18) Kúszószemmel összehorgoljuk a láncszemeket, majd spirálban haladunk tovább.
2. sor 18X (18)
3. sor (5X, V )*3 (21)
4. sor 21X (21)
5. sor (6X, V )*3 (24)
6. sor 24X (24)
7. sor (7X, V )*3 (27)
8. sor 27X (27)
9. sor (8X, V )*3 (30)
10. sor 30X (30)
11. sor (9X, V )*3 (33)
12. sor 33X (33)
13. sor (10X, V )*3 (36)
14. sor 36X (36)
15. sor 5X, V (11X, V)*2, 6X (39)
16. sor 39X (39)
17. sor (12X, V )*3 (42)
18. sor 42X (42)
19. sor 6X, V (13X, V)*2, 7X (45)
20. sor 45X (45)
21. sor (14X, V )*3 (48)
22. sor 42X (48)
23. sor 7X, V (15X, V)*2, 8X (51)
24. sor 51X (51)

                                   

Akár kétféle befejezést választhatunk, maradhat nyitott az angyal alja, akkor az utolsó sor után egy díszítő sort horgolunk, pl. ráköltés minden 2. szembe.  Ráköltés a videón 1:50 perctől: https://www.youtube.com/watch?v=FE0YcPSm3sg&index=7&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch

 

 Választhatjuk ez a díszítést is:  

1x, 3 láncszem a 2. szembe (vagyis 1 szemet kihagyunk), 1X, 3 láncszem                                 

Amennyiben zárt testet szeretnénk, akkor az alábbi kört horgoljuk meg.

20181106_144006.jpg

Kör a test aljához/opcionális

1. sor magic ring (7)
2. sor 7*V (14)
3. sor (1X, V) *7 (21)
4. sor (2x, V )*7 (28)
5. sor (3X, V) *7 (35)
6. sor (4X, V) *7 (42)
7. sor 1X, V, (5X, V)*6, 4X (49)
8. sor 16X, V, 9X, V, 22X (51)

 

A két darabot (a kört és a test utolsó sorát összefogva), összehorgoljuk a 2 darabot. Közben kitömjük. Utána pedig dísztő sort horgolhatunk rá a fent bemutatott módon.                                  

Kezek/arms/arme

https://www.youtube.com/watch?v=StPSOySglJM&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=4

                              

  A fej színével kezdjük  
1. sor magic ring (6)
2. sor V*6 (12)
3-4. sor 12X (12)
5. sor 5X, 3ERP 1 szembe egyszerre áthúzva, 6X (12)
6-9. sor 12X (12)
a ruha színével folytatjuk
10. sor 12X (12)
11. sor BLO HÁTSÓ SZÁLBA ÖLTÉS (12)
12-14. sor 12X (12) Itt kitömjük a kézfejet, a kezet tovább nem tömjük.
15. sor A, 10X (11)
16. sor 11X (11)
17. sor 4X,A, 5X (10)
18. sor 10X (10)
19. sor összehorgolni a két oldalt (5)


     Visszafelé horgolni a 11. sor első szálába  

30:00 perctől https://www.youtube.com/watch?v=StPSOySglJM&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=4

1. sor (3ERP,V)*3 (15)
2. sor (4ERP,V)*3 (18)

                                           

Ebbe a szálba horgoljuk az egyráhajtásos pálcákat, de másik irányból, mint a fotón.

           

végül díszítés, ráköltés minden 2. szembe

Nyak díszítés/gallér    

https://www.youtube.com/watch?v=p_aJUimYPn8&index=8&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch

Rajz 1, 2, 3. sora

  1. sor 24 láncszem (mérjük oda a nyakához, hogy körbe érje kényelmesen és +2 láncszem magasításnak)
  2. sor a 2 láncszem soremelést a 3. szembe öltjük és utána minden szembe 2 vagy 3 ERP, attól függően, hogy mennyire szeretnénk fodrosra, lásd a fenti rajz 1-2-3. sorát-

Rajz 4. sora

  1. sor 24 láncszem (mérjük oda a nyakához, hogy körbe érje kényelmesen.
  2. sor 3 láncszem a 3. szembe 1X, 3 láncszem, 1 szemet kihagyva 1x, ezt ismételjük körben, lásd a fenti rajz 4. sorát.        

Angyalszárny                                   

  daf7b5d1902fb51cf9a095415d4c9490.png  eeddf0348ced63f1090b7fc1726358cc.png

 

   

 

 

                             

10-1_20181028_172833--joo_k.jpg

Angyalszárny 1. https://www.youtube.com/watch?v=9MKmvklQbSk&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=5

Angyalszárny 2. https://www.youtube.com/watch?v=6fBZyx6scAI&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch&index=6

1. sor magic ring (7)
2. sor 7*V,  (14)
3. sort a spirál horgolás menetirányban tovább horgoljuk
3. sor 2X, V, 1X, 3 láncszem, fordul
2 szemtől 7X, V, 1X, 1 kúszószem, 1 láncszem magasítás, fordul (11)
4. sor 2. szemtől 2X, V, 7X, 3 láncszem, fordul
2. szemtől 9X, V, 2X,   1 kúszószem, 1 láncszem magasítás, fordul (14)
5. sor 2. szemtől 2X, V, 10X, 3 láncszem, fordul
2. szemtől 12X, V, 2X, 1 kúszószem, 1 láncszem magasítás, fordul (17)
6. sor 2. szemtől 3X, V, 12X, 3 láncszem, fordul
2. szemtől 14X, V, 10X,  1 kúszószem (27)

    

 Angyalszárny fotókkal

1. sor magic ring (7)         

2. sor 7*V (14) 

      

3. sor folytatva a spirál horgolás irányában 2X, V, 1X, 3 láncszem, fordul

3. sor visszafelé 2 szemtől 7X, V, 1X, 1 kúszószem, 1 láncszem magasítás, fordul            (11)   

    

4. sor 2. szemtől 2X, V, 7X, 3 láncszem, fordul

4. sor visszafelé 2. szemtől 9X, V, 2X, 1 kúszószem, 1 láncszem magasítás, fordul           (14)   

    

5. sor 2. szemtől 2X, V, 10X, 3 láncszem, fordul

5. sor visszafelé 2. szemtől 12X, V, 2X, 1 kúszószem, 1 láncszem magasítás, fordul         (17)   

    

6. sor 2. szemtől 3X, V, 12X, 3 láncszem, fordul

6. sor visszafelé 2. szemtől 14X, V, 10X, 1 kúszószem  (27)       

Miután a 2 szárnyrészt összevarrtuk középen egymáshoz illesztve síkban, blokkolni szükséges.

Blokkolásnak vagy formázásnak nevezzük azt, amikor egy horgolt vagy kötött darabot méretre, formára igazítunk. A kész munkát valamilyen módon benedvesítjük és formára igazítva megszárítjuk.

Erről a videó 3.20 percétől beszélek https://www.youtube.com/watch?v=9MKmvklQbSk&index=5&list=PL3F0pTNd58mI0hOmzhXdd2f--l8pUOUch

blokkolas-k.jpg

Az elkészült szárny tetejét, blokkolás után körbe horgolhatjuk szőrös- szöszös Softy jellegű fonallal, ettől légies, angyalszerű hatása lesz.

 

Kellemes horgolást kívánok!

Remélem sikerült horgolnod egy tüneményes angyalkát.

Az elkészült angyal fotóját, ha megosztod, akkor kérlek, hogy jelöld, hogy a mintát @Evagurumi1 készítette.

Megosztható link a mintához: 

https://evagurumi1.blog.hu/2018/11/20/horgolt_amigurumi_angyal vagy 

https://www.evagurumi1.com/horgolt-amigurumi-angyal/ .

Amikor így teszel, akkor más horgolni vágyónak is segítesz, hogy könnyen rátaláljon a minta leírására és köszönetképpen reklámozod az oldalamat.

 A #horgoloangyalok korábbi részei

1. rész: Madaras szőnyeg zsinórfonalból

2. rész: Tányéralátét

3. rész: Mosdókesztyű vagy kesztyűbáb

4. rész: Gyereksál

5. rész: Krétatáblás fali dísz

A többi horgolásomat, elérhetőségemet itt találod:

Facebook: https://www.facebook.com/evagurumi1/

Instagram: https://www.instagram.com/evagurumi1/

Youtube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCD2RRUHZ8HC3zSyoyWg7WQg

Honlap: https://www.evagurumi1.com/

Email: evagurumi1@gmail.com

Rólam

1_1.jpgFelker Éva, kreatív nagymama vagyok, az Evagurumi1 Amigurumi horgolt játék oldal létrehozója, aki munka mellett, kikapcsolódásként kezdtem el a horgolást szinte a nulláról 2017 márciusában, majd az amigurumi készítését 2017. májusban, az unokáim részére. Azóta újabb és újabb állatkák, babák készültek.

Korábban, 45 éve, az általános iskolában tanultam meg a horgolás alapjait. Tudásom a következőkből állt: rövidpálca, egy ráhajtásos pálca, szaporítás, fogyasztás.
Az amigurumi készítés további lépéseit én is Youtube videókból sajátítottam el.

Újabban már saját horgolós, "hogyan készül" videókat is készítek:

Az amigurumi elsajátítása egyáltalán nem nehéz, pár öltés fajta ismerete elég, nagyon könnyen megtanulható. Az elkészült figura nagy sikerélményt ad, a gyerekek pedig imádják. Érezhető, hogy ez egy egyedi darab, minden darab más lesz, ez nem tucat termék. Szeretettel, gondossággal készül, benne van az odafigyelés, a készítő szíve-lelke.

Az interneten rengeteg ingyenes minta található, Én is megosztom az ingyenes minták alapján készített figurák mintájának az elérhetőségét.

Vannak fizetős minták, készítettem több figurát fizetős mintából, ezek elérhetőségét is megadom.

Mostanában kísérletezek saját minták készítésével is, ezek is megtalálhatóak a honlapon.

 
Elérhetőségeim:
Instagram: @evagurumi1
Facobook amigurumi horgolás szakmai csoport: a csoport célja a mintáim tesztelésére és kezdőknek segítség az amigurumi horgolás elsajításában. Felker Éva Evagurumi1 minta csoport
Youtube: Evagurumi1
süti beállítások módosítása